Kelenföldi Evangélikus Gyülekezet - Hol vagyunk

2015. február 22. Hirdetés

2015. február 22. Böjt első vasárnapja

1. Keresztelés
– Az elmúlt vasárnap megkereszteltük Szalai Soma Gergely kistestvérünket. Isten áldása legyen megkeresztelt kistestvérünkön és szerettein!
2. Temetés
– A feltámadás reménységével búcsúztunk el Cinkóczky Attila (†74) és Csonka Géza (†87) testvéreinktől. (Megemlékezés 10.30-kor). Jézus mondja: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él (Jn 11,25).
3. Alkalmaink
– Holnap délelőtt 10 órakor bibliaórát tartunk, délután pedig 17 órakor lesz az idei Cserkészgála a kelenföldi református gyülekezet alagsori termében.
– Kedden, 17 órától konfirmációi oktatás lesz.
– Szerdán 16. 45 órakor a második csoport konfirmációi órája. 18 órakor pedig elkezdődik az idei Böjti zenés sorozat, melynek igei mottói böjttel kapcsolatos bibliai szakaszok lesznek, az igehirdetéssel lelkészeink szolgálnak. A részletes program szórólapon elvihető az iratterjesztésből.
– Csütörtökön 9 órától lelki napot tartanak gyülekezetünkben a Szent Margit Gimnázium evangélikus tanulói.
– Csütörtökön 18 órától nagyifi, pénteken 17 órától kisifi lesz a gyülekezeti teremben.
– Pénteken 18.30-kor lesz az istentiszteleti felolvasók (IFA) következő bibliaórája az irodában, melyre azon testvéreket hívjuk és várjuk, akik szívesen olvasnának fel igét vagy imádságot a böjti 10.30-as istentiszteletek valamelyikén.
– Imádságban gondoljunk konfirmandusainkra, kisifiseinkre, akik ezen a hétvégén hitmélyítő táborban vesznek részt Fóton.
– Jövő pénteken és szombaton Szelek Szárnyán címmel Szélrózsa Utótalálkozó lesz a fasori evangélikus gimnáziumban.
– Jövő vasárnap családi istentiszteletet is tartunk 9.30-tól, vendégünk: a Szélrózsa Band zenekar.
– Következő szeretetvendégségünk március 7-én 16.30-kor lesz a tanácsteremben. Vendégünk ezúttal Némethné Tóth Szilvia evangélikus lelkigondozó aki Közös zarándoklat – élet-halál kérdések a gyermekonkológián címmel tart előadást.
– Már lehet jelentkezni az idei szárszói gyülekezeti hétvégére, melynek időpontja április 24-26. Az előző évekhez hasonlóan 2000 Ft előleget kérünk! A részletes programot később ismertetjük! (A hétvége péntek estétől vasárnap koradélutánig tart.)
4. Iratterjesztés
– A testvérek figyelmébe ajánljuk az Evangélikus Élet legfrissebb számát, a 2015-ös gyülekezeti naptárunkat (990,- Ft), az Útmutatót és egyéb kiadványainkat, köztük az újra kapható: Újbuda templomait bemutató szép kiadványt, melyben farkasréti és kelenföldi templomaink is megtalálhatóak.
5. Egyéb
– Az idei ökumenikus imaheti gyűjtést, melyet a dévai árvák megsegítésre gyűjtöttünk, – kiegészítve természetbeni-szárazélelem adományokkal – kerületünk keresztyén felekezeteinek lelkészei személyesen viszik el. Amennyiben gyülekezetünkből is lenne valaki, aki szívesen hozzájárulna még a természetbeniekhez, az ezt március 4-ig hivatalunkba leadva megteheti.
6. Offertórium
– Köszönetet mondunk a múlt vasárnap offertóriumért, mely Farkasréten 10.760,- Ft, Kelenföldön pedig 47.145,- Ft volt. Köszönjük továbbá a tervezett óvodára kapott 100.000 Ft-os céladományt. A mai adományainkkal gyülekezetünket támogatjuk. A jókedvű adakozót szereti az Isten! (2Kor 9,7)
A hét igéje: Ha kiált hozzám, meghallgatom. (Zsolt 91,15)