Kelenföldi Evangélikus Gyülekezet - Hol vagyunk

2023. 11. 26. Híreink

Szentháromság ünnepe utáni utolsó (örök élet) vasárnap Alkalmaink– A téli időszakban a reggel 8 és az este 6 órai istentiszteleteket a tanácsteremben tartjuk. A fél 11-es alkalmak továbbra is templomunkban lesznek.– Ma a fél 11-es istentiszteleten egy-egy gyertya meggyújtásával és imádságban emlékezünk meg azokról az előre ment testvéreinkről, akiktől az utóbbi egy évben vettünk végső búcsút. Ma 17 órakor a Budai Egyházmegye énekünnepe lesz Budahegyvidéken, ahol gyülekezetünk ének- és zenekara is szolgál. Igét hirdet Keczkó Pál esperes.– Kedden 10 órakor bibliaóra, 17 órától konfirmációi előkészítő, 18 órakor katechetikai megbeszélés, 19 órától kibővített elnökségi ülés lesz.– Szerdán 16:45-től bibliaiskola, pénteken 16:30-tól […]

Tovabb

2023. 11. 19. Híreink

Szentháromság ünnepe utáni utolsó előtti (Reménység) vasárnap Alkalmaink– Hétfőn 18 órától Nőikör lesz az új gyülekezeti teremben.– Kedden 10 órakor Bibliaóra, 17 órától konfirmációi előkészítő.– Szerdán 16:45-től Bibliaiskola, 19 órától XY-kör.– Pénteken 16:30-tól Bibliakuckó, 18 órakor Kisifi.– Szombaton 16 órától a Botta-Kendeh ifjúság tartja találkozóját a tanácsteremben.– Jövő vasárnap a fél 11-es istentiszteleten egy-egy gyertya meggyújtásával és imádságban emlékezünk meg azokról az előre ment testvéreinkről, akiktől az utóbbi egy évben vettünk végső búcsút. Egyéb– Felhívjuk a figyelmet a Márton ládája ételdobozra, melybe várjuk az adományokat a ládába helyezve vagy a lelkészi hivatalba. Gondoljunk rászoruló testvéreinkre ezekben az egyre nehezebb időkben. […]

Tovabb

2023. 11. 12. Híreink

Szentháromság ünnepe utáni utolsó előttit megelőző (Ítélet) vasárnap KeresztelőAz elmúlt héten megkereszteltük Vas Ervin Levente kistestvérünket. Isten áldása kísérje őket szeretteikkel együtt! Alkalmaink– Hétfőn 18:30-tól lesz a FÉK következő alkalma az új gyülekezeti teremben. Minden érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk.– Kedden 10 órakor bibliaóra, 17 órától konfirmációi előkészítő, 18 órától a Kelenföld 100 munkacsoport tartja első megbeszélését a tárgyalóban. Ezt követően 19:30 órakor apakör lesz.– Szerdán 16:45-től bibliaiskola, pénteken 16:30-tól bibliakuckó lesz. Egyéb-Felhívjuk a figyelmet a Márton ládája ételdobozra, melybe várjuk az adományokat a ládába helyezve vagy a lelkészi hivatalba. Gondoljunk rászoruló testvéreinkre ezekben az egyre nehezebb időkben. Aki utalna […]

Tovabb

2023. 11. 05. Híreink

Szentháromság ünnepe utáni 22. vasárnap Alkalmaink– Hétfőn 18.30-kor H(étfői)IFI, egyetemisták biliaórája az új gyül. teremben.– Kedden 10 órakor Bibliaóra, 18 órától hírlevél-szerkesztőségi megbeszélés a tárgyalóban, 19:30-tól Seniorkör ugyanitt.– Szerdán 16:45-től Bibliaiskola, 19 órától XY-kör.– Pénteken 16:30-tól Bibliakuckó, 18 órától Ifjúsági óra, 19 órától középkör. Egyéb– Tájékoztatjuk a gyülekezetet, hogy holnap, november 6., hétfő, 16 órakor lesz a Fügefa Kelenföldi Evangélikus Óvod alapkőletétele (Albert utca 26-28.). Az ünnepi alkalmon Fabiny Tamás elnök-püspök úr hirdeti Isten igéjét. – Felhívjuk a figyelmet a Márton ládája ételdobozunkra, melybe várjuk az adományokat a ládába helyezve vagy a lelkészi hivatalba. Gondoljunk rászoruló testvéreinkre ezekben az egyre nehezebb […]

Tovabb

2023. 10. 29. Híreink

Szentháromság ünnepe utáni 21. vasárnap és Reformáció ünnepe KeresztelőAz elmúlt héten megkereszteltük Linczényi Lenke és Linczényi Pál kistestvéreinket. Isten áldása kísérje őket szeretteikkel együtt! Alkalmaink– Kedden Reformáció ünnepén 10:30-kor templomunkban, este 18 órakor pedig az Ildikó téri református templomban, református testvéreinkkel közösen tartunk ünnepi istentiszteletet.– Csütörtökön 18 órától Imaóra az új gyülekezeti teremben.– Pénteken 16:30-tól Bibliakuckó, 18 órától ifjúsági óra, 18:30-tól pedig az IFA bibliaórája.– Jövő vasárnap 9.30-kor családi istentiszteletet is tartunk.– Ugyancsak jövő vasárnap 9 órakor lesz Sárik Eszter gyülekezeti munkatársunk vizsga istentisztelete Budagyöngyén. Egyéb– Felhívjuk a figyelmet a Márton ládája ételdobozunkra, melybe várjuk az adományokat a ládába helyezve […]

Tovabb

2023. 10. 22. Híreink

Szentháromság ünnepe utáni 20. vasárnap TemetésA héten vettünk földi búcsút Kató Lajosné sz. Eichardt Márta (†78) és Szabó Dávidné sz. Szabados Katalin (†85) testvéreinktől. Jézus Krisztus mondja: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él (Jn 11,25). Alkalmaink– Kedden 10 órakor nyugdíjas bibliaóra az új gyülekezeti teremben, 17 órakor konfirmációi oktatás a régi gyülekezeti teremben, 18 órától presbiteri ülés a tanácsteremben.– Szerdán 16:45-től Bibliaiskola, 19:00-tól XY-kör, 19:30-tól zenekari próba.– Csütörtökön 19:30 órakor énekkari próba.– Pénteken 16:30-tól Bibliakuckó. EgyébFelhívjuk a figyelmet a Márton ládája ételdobozunkra, melybe várjuk az adományokat a ládába helyezve vagy a lelkészi […]

Tovabb

2023. 10. 15. Híreink

Szentháromság ünnepe utáni 19. vasárnap TemetésA héten vettünk földi búcsút Kristóf Attila Kálmánné sz. Újlaki Ágnes (†73) testvérünktől. Jézus Krisztus mondja: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él (Jn 11,25). Alkalmaink– Hétfőn 18:30-tól a nőikör tartja októberi alkalmát az új gyülekezeti teremben.– Kedden 10 órakor nyugdíjas bibliaóra. Várjuk a közösségbe az új tagokat is. 17 órakor  konfirmációi oktatás a régi gyüliteremben.– Szerdán 16:45-től Bibliaiskola, 19:30-tól zenekari próba.– Csütörtökön 19:30 órakor énekkari próba.– Pénteken 16:30-tól Bibliakuckó, 18 órától Kisifi. EgyébFelhívjuk a figyelmet a Márton ládája ételdobozunkra, melybe várjuk az adományokat a ládába helyezve vagy […]

Tovabb

2023. 10. 08. Híreink

Szentháromság ünnepe utáni 18. vasárnap KeresztelőAz elmúlt héten megkereszteltük Isó Sára kistestvérünket. Isten áldása kísérje őt szeretteivel együtt! TemetésA múlt héten vettünk földi búcsút Fizély Gábor (†78) testvérünktől. Jézus Krisztus mondja: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él (Jn 11,25). Alkalmaink– Holnap este 18 órától a FÉK októberi alkalmán Dr. Schöninger Róbert, a NAV főosztályvezetőhelyettese lesz vendégünk. Minden kedves érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk!– Kedden 10 órakor nyugdíjas bibliaóra. Várjuk a közösségbe az új tagokat is. 17 órára hívjuk és várjuk a konfirmandusokat az induló konfirmációi oktatásra. 19:30-tól Apakör az új gyülekezeti teremben.– […]

Tovabb

2023. 10. 01. Híreink

Szentháromság ünnepe utáni 17. vasárnap Alkalmaink– Kedden 10 órakor nyugdíjas bibliaóra. Vaárjuk a közösségbe az új tagokat is.– Szerdán 19:30-tól zenekari próba, csütörtökön 19:30 órakor énekkari próba lesz a tanácsteremben.– Pénteken 16:30-tól Bibliakuckó, 18 órától kisifi, 19 órától középkör.– Szombaton takarítónapot tartunk 9 órától, részletekkel kapcsolatban Gombos Katát kereshetjük.– A konfirmációi oktatás október 10-én indul heti rendszerességgel. További részletek hirdetőtábláinkon ill. szórólapon.– Az XY-kör új évada október 11-én indul, szerda este 19 órakor. A sorozatra két heti gyakorisággal kerül sor.– Őszi gyülekezeti hétvégénket október 13–15. tartjuk. Részletes program a jövő héten megjelenő Hírlevelünkben, és a hirdetőtáblákon megtalálható. A vasárnapi közös […]

Tovabb

2023. 09. 24. Híreink

Szentháromság ünnepe utáni 16. vasárnap Alkalmaink– Kedden 10 órakor nyugdíjas bibliaóra.– Szerdán 19:30-tól zenekari próba, csütörtökön 19:30 órakor énekkari próba a tanácsteremben.– Pénteken 16:30-tól Bibliakuckó.– Jövő vasárnap 9.30-tól családi istentiszteletet is tartunk.– Jövő vasárnap vendégünk lesz Grethe Lystad Johnsen norvég lelkésznő, aki mind a családi istentiszteleten mind a fél 11-es istentiszteleten szolgál közöttünk.– Október 8-án takarítónapot tartunk 9 órától.– A konfirmációi oktatás október 10-én indul heti rendszerességgel. További részletek hirdetőtábláinkon illetve szórólapon az iratterjesztésből elvihetők. IratterjesztésSzeretettel ajánljuk az Evangélikus Élet és a Credo folyóirat legfrissebb számait, valamint egyéb kiadványainkat. EgyébHirdetjük, hogy Gáncs Tamás lelkészünk Filterek nélküli mennyország című új könyvének […]

Tovabb