Kelenföldi Evangélikus Gyülekezet - Hol vagyunk

2014. november 16. Hirdetés

2014. november 16. Szentháromság ü. u. u. előtti vasárnap

1. Keresztelés
– Az elmúlt héten megkereszteltük Héja Gergő Bence kistestvérünket. Isten áldása legyen megkeresztelt kistestvérünkön és szerettein!

2. Alkalmaink
– Holnap délelőtt 10 órakor bibliaórát tartunk, este 18.30-kor a női kör tarja következő alkalmát. Óbudán egyházmegyei közgyűlés lesz 18.30-tól.
– Kedden 17 órakor konfirmációi oktatás lesz a gyülekezeti teremben.
– Szerdán 16.45-kor Bibliaiskola a gyülekezeti teremben, 18.15-től ugyancsak konfirmációi oktatás a tanácsteremben.
– Csütörtökön 18 órától nagyifi, pénteken szintén 18 órától szeniorifi lesz
– Szombaton délután az egykori „Botta ifjúság” tartja szokásos évi találkozóját 17 órakor a tanácsteremben. Vasárnap a 8 órakor és 10.30-kor kezdődő istentiszteleteken Bedecs Réka hatodéves lelkész-jelölt szolgál igehirdetéssel
– Már most hirdetjük, hogy november 29-én, délután 16 órától ádventi kézműves délutánt tartunk a gyülekezeti teremben, másnap, ádvent első vasárnapján délután 15 órától pedig Farkasréten lesz ádventi összejövetel, kicsiknek és nagyoknak.

3. Iratterjesztés
– Az Evangélikus Élet legfrissebb számát és egyéb kiadványainkat ajánljuk a testvérek figyelmébe.

4. Offertórium
– Köszönetet mondunk a múlt vasárnapi offertóriumért, mely Fréten 12.810,-Ft, a Bocskai úton 70.590,-Ft volt. A mai adományainkkal gyülekezetünket támogatjuk. A jókedvű adakozót szereti és megáldja az Isten! (2Kor 9,7)

A hét igéje: Mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé. (2 Kor 5,10)