Kelenföldi Evangélikus Gyülekezet - Hol vagyunk

2024. 04. 07. Híreink

Húsvét ünnepe utáni1. vasárnap Alkalmaink–  Hétfőn 18 órától a Férfikör márciusi alkalma új gyülekezeti teremben.– Kedden 10 órakor nyugdíjas bibliaóra, 17 órától konfirmációi előkészítő, 19:30-tól pedig Apakör.– Szerdán 16:45-től folytatódik a Bibliaiskola, 19 órától XY kör.– Pénteken 16:30-tól Bibliakuckó, 18 órától ifi, 19 órakor középkör, mely egyben László Dávid lelkész-jelöltünk vizsgatanítása is. Egyéb– Őszi gyülekezeti hétvégénkre egy kiadvánnyal szeretnénk megemlékezni gyülekezetünk megalakulásának 100 évfordulójáról. Ezért szeretettel kérjük a testvéreket, hogy akinek esetleg van valami emléke, fotója a múltból (elsősorban az 1910–1925 közötti időszakból), akkor azt kölcsönbe kaphassuk, archiválás ill. kiállítás céljából. Segítségüket előre is hálásan köszönjük!– Felhívjuk a figyelmet a […]

Tovabb

2024. 03. 24. Híreink

Böjt 6. vasárnapja KeresztelőMúlt vasárnap megkereszteltük Voigt Vilmos Dávid, Bacsa Léna és Bacsa Luca kistestvéreinket. Isten áldása kísérje őket szeretteikkel együtt! TemetésA héten vettünk búcsút gyülekezetünk hűséges tagjától, volt presbiterétől Bánsági Miklós (†84) testvérünktől. Jézus Krisztus mondja: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él. Alkalmaink– Kedden 10 órakor nyugdíjas bibliaóra, 17 órától konfirmációi előkészítő, 18 órától a Kelenföld100 szerkesztő bizottság tartja soron következő ülését a tárgyalóban.– Szerdán 18 órától záródik az Öröm a böjtben zenés sorozat Szigethyné Szenteczki Katalin szolgálatával.– Nagycsütörtökön 18 órakor tartunk úrvacsorás istentiszteletet.– Nagypénteken délelőtt 9 órakor Farkasréten, fél 11-kor […]

Tovabb

2024. tavaszi Hírlevél

Tovabb

2024. 03. 17. Híreink

Böjt 5. vasárnapja Alkalmaink– Hétfőn 18 órától a Női kör márciusi alkalma új gyülekezeti teremen.– Kedden 10 órakor nyugdíjas bibliaóra, 17 órától konfirmációi előkészítő, 18 órától a presbitérium ülése.– Szerdán 18 órától folytatódik az Öröm a böjtben zenés sorozat Blázyné Márta szolgálatával. A részletes program megtalálható a hirdetőtáblákon és elektronikus felületeinken.– Pénteken 16.30-tól Bibliakuckó, 18 órától Ifi.– Szombaton 15 órától húsvéti kézműves délután a régi gyülekezeti teremben.– Jövő vasárnap virágvasárnapi istentisztelet lesz, ahol a gyermekek virágokkal, barkákkal vonulnak be. Kérjük, hogy a gyermekek 10.20-ra érkezzenek meg a templom bejáratához. Köszönjük! EgyébFelhívjuk a figyelmet a Márton ládája ételdobozunkra, melybe várjuk az […]

Tovabb

2024. 03. 10. Híreink

Böjt 4. vasárnapja TemetésA múlt héten vettünk végső búcsút Dr. Kovács Lászlóné sz.: Ecsődi Ágota Piroska (†89) és Deák Gyuláné sz.: Horváth Lujza (†92) testvéreinktől. Jézus Krisztus mondja: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él. Alkalmaink– Hétfőn 18 órától a Férfikör márciusi alkalma új gyülekezeti teremben.– Kedden 10 órakor nyugdíjas bibliaóra, 17 órától konfirmációi előkészítő, 18 órától az új presbitérium ünnepi ülése.– Szerdán 18 órától folytatódik az Öröm a böjtben zenés sorozat Dr. Szabó Emese szolgálatával. A részletes program megtalálható a hirdetőtáblákon és elektronikus felületeinken. EgyébFelhívjuk a figyelmet a Márton ládája ételdobozunkra, melybe […]

Tovabb

2024. 03. 03. Híreink

Böjt 3. vasárnapjaTemetésA héten vettünk végső búcsút Kosznáné Endrődi Kinga (78†) testvéreinktől. Jézus Krisztus mondja: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él. Alkalmaink– Hétfőn 18.30-kor H(étfői)IFI, egyetemisták biliaórája az új gyülekezeti teremben, vendégünk lesz Tornyosi Eszter teol. hallgató.– Kedden 10 órakor nyugdíjas bibliaóra, 17 órától konfirmációi előkészítő. – Szerdán 18 órától folytatódik az Öröm a böjtben zenés sorozat Tóth Melinda szolgálatával. A részletes program megtalálható a hirdetőtáblákon és elektronikus felületeinken.– Idei világimanapi alkalmunkat csütörtök este 18 órától tartjuk az új gyülekezeti teremben. A liturgiát a palesztin testvérek állították össze.– Pénteken 16.30-tól Bibliakuckó, 18 […]

Tovabb

2024. 02. 25. Híreink

Böjt 2. vasárnapja TemetésElőző héten vettünk végső búcsút Végh András (59†) testvérünkről. Jézus Krisztus mondja: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él. Alkalmaink– Hétfőn 19.30-tól senior kör a tárgyalóban.– Kedden 10 órakor nyugdíjas bibliaóra, 17 órától konfirmációi előkészítő.– Szerdán 18 órától kezdődik az „Öröm a böjtben” zenés sorozat a tanácsteremben Bencéné Szabó Márta szolgálatával. A részletes program megtalálható a hirdetőtáblákon és elektronikus felületeinken.– Pénteken 16.30-tól bibliakuckó lesz.– Jövő vasárnap 9.30-tól családi istentiszteletet is tartunk.– Idei világimanapi alkalmunkat március 7-én, csütörtök este 18 órától tartjuk az új gyülekezeti teremben. Egyéb– Szolgák vagy szolgálók? címmel […]

Tovabb

2024. 02. 18. Híreink

Böjt első vasárnapja TemetésA héten vettünk végső búcsút Dr. Széchey Béla (91) és Végh András (59†) testvéreinktől. Jézus Krisztus mondja: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él. Alkalmaink– Idők jelei címmel péntektől vasárnapig ezen a hétvégén tartjuk idei balatonszárszói gyülekezeti hétvégénket.– Ma 18 órától tartjuk az Elhívásaink c. vesperasorozat záróalkalmát Lackner Orsolya teológus-hallgató szolgálatával.– Kedden 10 órakor Nyugdíjas bibliaóra, 17 órától konfirmációi előkészítő, 18 órától hírlevél szerkesztőségi megbeszélés.– Szerdán 16:45-től Bibliaiskola.– Pénteken 16:30-tól Bibliakuckó, 18 órától Ifi.– Szombaton 15.30-tól cserkészgála lesz a tanácsteremben. EgyébFelhívjuk a figyelmet a Márton ládája ételdobozunkra, melybe várjuk az […]

Tovabb

2024. 02. 11. Híreink

Ötvenedvasárnap TemetésA héten vettünk végső búcsút Csányi Magdolna (76†) és Dr. Barcza Dezső (89†) testvéreinktől. Jézus Krisztus mondja: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él. Alkalmaink– 18 órától folytatódik az Elhívásaink c. vesperasorozat az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus–lelkész szakos hallgatói és a 28 éves fennállását ünneplő kántorátus szolgálatával. Jövő vasárnap Lackner Orsolya lesz a vendégünk.– Hétfőn 18 órától a férfikör alkalmán az óegyház eucharisztia-gyakorlatáról lesz szó az új gyülekezeti teremben.– Kedden 10 órakor nyugdíjas bibliaóra, 17 órától konfirmációi előkészítő, 19:30-tól pedig apakör.– Szerdán 16:45-től bibliaiskola.– Csütörtökön 19 órakor Nászinduló-hangverseny lesz templomunkban, orgonál Németh […]

Tovabb

2024. 02. 04. Híreink

Hatvanad vasárnapja Alkalmaink– Konfirmandusaink Balatonszárszón vannak az egyházmegyei konfirmandus hétvégén. Gondoljunk rájuk imádságban.– Ma este 6 órakor folytatódik az Elhívásaink c. négyalkalmas vesperasorozat az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus–lelkész szakos hallgatói és a 28 éves fennállását ünneplő kántorátus szolgálatával. Ma este Balázs Fanni teológus-hallgató lesz a vendégünk. Szórólap az iratterjesztésben.– Hétfőn 18.30-kor H(étfői)IFI, egyetemisták biliaórája az új gyülekezeti teremben.– Kedden 10 órakor nyugdíjas bibliaóra, 17 órától konfirmációi előkészítő, 18 órától a Kelenföld100 szerkesztő bizottság tartja soron következő ülését az új gyülekezeti teremben.– Szerdán 16:45-től folytatódik a bibliaiskola, 19 órától XY kör.– Pénteken 16 órától gyülekezeti farsang a tanácsteremben, 18:30-tól IFA, 19 […]

Tovabb