Kelenföldi Evangélikus Gyülekezet - Hol vagyunk

2022. 11. 06. Híreink

Szentháromság ünnepe utáni utolsó előttit megelőző (ítélet) vasárnap,

Temetés
Tegnap templomunkban kísértük el utolsó útjára Tóth Géza (†96) testvérünket. Jézus mondja: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él.

Alkalmaink
– Hétfőn 19:00-kor XY (fiatal felnőttek köre) az irodában.
– Kedden 10 órától bibliaóra, 17 órától konfirmációi előkészítő, 19:30-tól apakör.
– Szerdán 16:45 órakor bibliaiskola a Bocsaki úti új gyülekezeti teremben.
– Csütörtökön 18:00-tól kisifi az irodában.
– Pénteken 16:30-tól kuckó (ovis, kisiskolás hittan),17 órától nagyifi, 19 órától középkör az új gyülekezeti teremeben.
– Jövő vasárnap este 18:00-tól könnyűzenés úrvacsorás istentisztelet lesz a tanácsteremben.

Egyéb
A legutóbbi presbiteri ülésen néhány olyan döntést hoztunk, amivel csökkenteni reméljük az energiafogyasztásunkat, ami a kiadásaink kisebb mértékű emelkedésének szándékán felül a teremtett világ védelmét is szolgálja.
Általánosságban mindenhol igyekszünk a fűtési szezonban a helyiségek hőmérsékletét – beleértve farkasréti templomunkat is – csökkenteni, kérve minden csoportunkat, munkatársunkat, csoportvezetőnket, hogy erre nagyon figyeljenek.
A hétközi alkalmakat amennyire lehetséges, kisebb termekbe szeretnénk áthelyezni, koncentrálva arra, hogy a Bocskai úti épületszárnyban folyjanak azok, ezzel elkerülve a párhuzamosan több helyiségben felmerülő fűtési igényt. A Magyari István utcai oldalon szeretnénk a fűtési idényre állagmegóvó temperálásra csökkenteni a közösségi terek fűtését.
Templomunk fűtése – a tér méretei miatt is – elég jelentős gázfogyasztást jelent, így az istentiszteleteket november elejétől a hideg idő végéig a tanácsteremben tervezzük megtartani. Az alkalmakra továbbra is a templomon keresztül várjuk testvéreink érkezését.
Természetesen olyan vasárnapokon és ünnepnapokon, amikor a délelőtti istentiszteleten résztvevők száma várhatóan meghaladja a tanácsterem befogadóképességét, az istentiszteletet a templomban lesz, de a fűtést ott is erősen csökkenteni tervezzük. A templomba érkezéskor fogunk mindenkit tájékoztatni, hogy az aktuális alkalmat hol fogjuk tartani.
Az előttünk álló hónapokban folyamatosan gyűjtjük a tapasztalatokat, visszajelzéseket, ugyanakkor figyeljük a gázfogyasztásunkat is, így ha szükséges, tudunk változtatni a most ismertetett döntéseken. Bízunk abban, hogy ezekkel az intézkedésekkel érdemben tudjuk csökkenteni energiafogyasztásunkat, és így a gyülekezetet anyagilag is fenntartó testvéreinktől érkező áldozatot vállaló adományokkal fenn tudjuk tartani szeretett gyülekezetünk működőképességét.
– Bíztatunk mindenkit, hogy akit a népszámlálással kapcsolatosan kérdezőbiztos keresi fel, ne feledkezzen meg a felekezeti hovatartozásáról nyilatkozni.
– Gyülekezetünkben is frissítést végezünk a kapcsolattartási adatokban, ehhez kérjük, hogy akik még nem tették meg, a kelenadat.lutheran.hu címen vagy papír űrlapon adják meg adataikat. A papíron kitöltött űrlapokat juttassák el a lelkészi hivatalba, vagy hozzák el a templomba.
– Környezetünkben lévő rászorultakon a Márton ládája ételdobozunkkal tudunk segíteni, amelybe várjuk az adományokat a ládába helyezve vagy a lelkészi hivatalba.

Iratterjesztés
A testvérek figyelmébe ajánljuk az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát, valamint az iratterjesztés egyéb kiadványait.

Adományok
A múlt vasárnapi perselypénz, Farkasréten 14.800,- Ft, Kelenföldön pedig (okt. 30-31.) 129.705,- Ft volt.
Mai adományainkkal gyülekezetünket támogatjuk.
Gyülekezetünk is nehezedő anyagi helyzetbe került, ne feledjük, hogy közösségünk működését, lelkészeink és munkatársaink fizetését tagjaink adományaiból tudjuk fenntartani.
Isten áldása legyen az adakozókon és az adományokon egyaránt!

A hét igéje:
Jézus mondja: „Boldogok, akik békét teremtenek,mert ők Isten fiainak neveztetnek. „(Mt 5,9)