Kelenföldi Evangélikus Gyülekezet - Hol vagyunk

2020.03.01. Híreink

Böjt első vasárnapja

Megemlékezés

– Az elmúlt héten búcsúztunk el Schuster Ferencné sz. Berényi Éva Henrietta (†80) és Szabolcs Levente (†77) testvéreinktől. Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg.

Alkalmaink                        

– Várjuk a jelentkezéseket a gyülekezeti hétvégére, melyet 2020. május 8–10. között tartunk Balatonszárszón. [a hétvége betelt]

– A törvényi előírásoknak megfelelően kihelyeztük a választói névjegyzéket, amely az elmúlt két év egyházfenntartói befizetései alapján készült. Kérjük, ellenőrizzék adataikat, egészítsék ki a listát az esetlegesen hiányzó nevekkel.

– Új kezdeményezés gyülekezetünkben az az ételláda, amit a lelkészi hivatal ajtaja mellett helyeztünk el. Várjuk a testvérek adományait a rászorulók számára – elsősorban tartós élelmiszert.

– Ma tartjuk idei áldozati vasárnapunkat, melyen a három lelkészlakás felújítására gyűjtünk. Aki átutalással szeretné támogatni az áldozati vasárnap idei céljait, a közleménybe írja be: áldozati vasárnap 2020.

– Hétfőn 19 órától a fiatal felnőttek alkalma a gyülekezeti teremben.

– Kedden délelőtt 10 órától bibliaóra az új gyülekezeti teremben, 19.30-tól apakör a régi gyülekezeti teremben.

– Szerdán, 16.45-kor bibliaiskola az új gyülekezeti teremben, 19 órától egyetemisták filmklubja ugyanott. Várjuk az érdeklődő fiatalokat.

– Csütörtökön, 18 órától ökumenikus világimanapi istentisztelet lesz a tanácsteremben, igét hirdet: Molnár Lilla. Utána a havi imaközösségi alkalmunkra hívjuk és várjuk a testvéreket a gyülekezeti terembe.

– Pénteken 16.45-kor órakor kisifi.

– Jövő héten lesz az egyházmegyei konfirmációs hétvége Piliscsabán, melyen gyülekezetünk konfimandusai is részt vesznek.

– Böjti zenés ökumenikus sorozatunk március 11-én kezdődik Jakab böjtje – a mi böjtünk címmel (szórólap elvihető).

Egyéb

– A Fasori gimnáziumban ezen a héten megnyílt Ordass-emlékkiállítás jövő csütörtökig tekinthető meg.

Iratterjesztés

– A testvérek figyelmébe ajánljuk az Evangélikus Élet legfrissebb számát, ill. egyéb kiadványainkat.

Offertórium

– Az offertórium Farkasréten 10 150,- Ft, Kelenföldön pedig 78 050,- Ft volt. Mai adományainkkal gyülekezetünket támogatjuk. Isten áldása kísérje az adakozókat és az adományokat egyaránt!

A hét igéje:

Azért jelent meg Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerombolja. (1Jn 3,8b)