Kelenföldi Evangélikus Gyülekezet - Hol vagyunk

2019.03.17. Hirdetés

Böjt 2. vasárnapja

1. Megemlékezés

– A feltámadás reménységével búcsúztunk testvérünktől Cselik Jánosné sz. Kneifel Éva (†75) (megeml.: 10.30 óra). Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg!

2. Alkalmaink

– Ma fejeződik be az idei tavaszi gyülekezeti hétvégénk Balatonszárszón. Imádságban gondoljunk az ott lévőkre is, hogy áldás fakadhasson belőle!

– Holnap 18.30 órakor női kör lesz a gyülekezeti teremben                                                                                                       

– Kedden délelőtt 10 órától nyugdíjas bibliakör, 16 órától konfirmációs oktatás lesz a gyülekezeti teremben, 18 órától presbiteri gyűlést tartunk a tanácsteremben

– Szerdán kezdődik öt részes zenés böjti sorozatunk Passió – János szerint címmel templomunkban.

– Csütörtökön 19 órától a nagyifi és az egyetemi gyülekezet SzabadulÓRA című sorozata.

3. Iratterjesztés

– Szeretettel ajánljuk az Evangélikus Élet legfrissebb számát és egyéb kiadványainkat.

4. Egyéb

-Törvényi kötelezettségünknek eleget téve kihelyeztük egyházközségünk választói névjegyzékét, mely az előző két év egyházfenntartói befizetéseit figyelembe véve készült el. Kérjük, hogy ki-ki ellenőrizze, és bátran egészítse ki, amennyiben hibát talál benne.

5. Offertórium

– Az elmúlt vasárnapi perselypénze Farkasréten 13 650,- Ft, Kelenföldön pedig 74 395,- Ft volt. Mai adományainkkal gyülekezetünket támogatjuk. Ne feledjük, „a jókedvű adakozót szereti az Isten!”

A hét igéje: Isten abban mutatta meg rajtunk szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk. (Róm 5,8)