Kelenföldi Evangélikus Gyülekezet - Hol vagyunk

2014. március 30. Hirdetés

2014. március 30. Böjt negyedik vasárnapja

1. Temetés: Az elmúlt héten vettünk végső földi búcsút Vértesi János (†87) testvérünktől. (Megeml.: 10.30-kor). Boldogok a halottak, akik az Úrban haltak meg!
2. Keresztelés: Március 22-én szombaton részesült a keresztség szentségében Méhes Zsolt és Nacsa Vivien Dorka. Legyen Isten áldása megkeresztelt kistestvéreinken és családjaikon!
3. Alkalmaink:
– Ezt a hétvégét konfimandusaink Balatonbogláron töltik, ahol ma délelőtt az istentiszteleten lelkészünk, Blázy Márta szolgál igehirdetéssel. Gondoljunk imádságban rájuk!
– A ma esti istentisztelet keretében Kéringer László muzsikustársaival W.A. Mozart két egyházzenei művét adja elő a Bűnbánó Dávid és Gyász-zene címen
– Hétközi alkalmaink a szokott rendben lesznek megtartva – részletek megtalálhatóak a hirdetőtáblákon és honlapunkon.
– Holnap délelőtt 10 órakor bibliaóra lesz a gyülekezeti teremben. Este pedig a szokott időben, 19 órától kezdődik a Felnőtt Ifjak (FIFA) önismereti sorozatának következő alkalma. Témánk: Szenvedély – Uram, nincs emberem! (Jn 5,7). Minden érdeklődőt szeretettel hívunk-várunk!
– Szerdán este 18 órakor folytatódik a böjti sorozat Három nem és három igen – Krisztus megkísértéseiben címmel. Igehirdetőnk ezúttal Kovács Viktor, gyülekezetünk volt lelkésze lesz. Vendégünk lesz továbbá a Budajenői Énekes Iskola gyermekkórusa.
– Csütörtökön este 7 órától imaközösséget tartunk a gyülekezeti teremben.
– Péntek este 6 órától a Reményi János Énekegyüttes ad koncertet templomunkban
– Szombaton, április 5-én délelőtt 9 órára tavaszi templomkert rendezést tartunk.
– Szombaton, április 5-én a szokott időben, 15.30 órakor gyülekezeti termünkben diakóniai megbeszélést, 16.30 órától pedig szeretetvendégséget tartunk tanácstermünkben. Vendégünk lesz Riskó János lelkipásztor, aki „A presbiterek szerepe a gyülekezetépítésben” címmel tart előadást. Szeretettel hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt.
– Jövő vasárnap, 9.30-kor családi istentiszteletet is tartunk templomunkban
– Április 8-án, 18 órakor képviselő-testületi gyűlés lesz a tanácsteremben
– Szeretnénk a testvérek figyelmébe ajánlani Tóth Sándor Stációk című kiállítását melyet a tanácsteremben tekinthetünk meg
4. Iratterjesztés:
– Az Evangélikus Életet és egyéb kiadványainkat ajánljuk a testvérek figyelmébe.
– Szeretnénk kérni, hogy mindazok, akik gyülekezeti Hírlevelünk kipostázását nem kérik, mert személyesen át tudják venni a következő vasárnapokon, írják fel nevüket a kijáratnál található listára. Köszönjük, hogy ezzel is támogatják gyülekezetünket!
5. Offertórium:
– Az elmúlt heti offertórium Fréten 11.000,- Ft, a Bocskai úton 51.695,- Ft volt. A mai adománnyal gyülekezetünket támogatjuk. Jövő vasárnap GAS-vasárnap lesz, így az offertóriumot a Gusztáv Adolf Segélyszolgálat alapítványának javára küldjük el. A jókedvű adakozót szereti és megáldja Isten!

A hét igéje: „Ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad, de ha meghal, sokszoros termést hoz.” (Jn 12,24)