Kelenföldi Evangélikus Gyülekezet - Hol vagyunk

Dr. Blázy Árpádné

13_01_BM_00Dr. Blázy Árpádné, szül. Gebe Márta 1970. augusztus 2-án született Tordaszentlászlón (Erdély). Az általános iskolát szülőfalujában, a gimnáziumot a Kolozsvári (Farkas utcai) „Ady-Sincai” Történelem –Filológia Líceumban végezte.

A romániai forradalom (1989) után Budapesten kezdte meg felsőbb tanulmányait a Református Teológia Katechetika Szakán (ma Károli Gáspár Református Egyetem), ahol 1994-ben hitoktatói oklevelet szerzett. Ezzel egyidőben gondozónőként a Gödöllői Református Szeretetotthonban dolgozott.

Gödöllőn ismerkedett meg Blázy Árpáddal, akivel 1993-ban házasságot kötött. Két gyermekük született: Márta (1994) és Eszter (1996).

1999-ben felvételizett a budapesti Evangélikus Hittudományi Egyetem lelkész szakára, ahol 2005-ben diplomázott. Gyakorlati évét a Budavári Gyülekezetben töltötte. 2005-től a Kelenföldi Evangélikus Gyülekezet beosztott lelkésze, 2009-től a gyülekezet megválasztott másodlelkésze.

2006-ban megválasztották a MAEK (Magyar Evangélikus Konferencia) elnökségi tagjának, illetve 2012-től a Lepramisszió választási bizottságának elnöke.

Címe: 1114 Budapest
Magyari István u. 1-3.
Telefon: (36) (1) 385 02 44
Mobil: 06-20-391-3711

Email: marty.blazy@lutheran.hu