Kelenföldi Evangélikus Gyülekezet - Hol vagyunk

Szeretetszolgálat

Szociális segítő tevékenység a Kelenföldi Evangélikus Gyülekezetben

Gyülekezeti életünk keretében 2000-től 2017-ig nyitott (mindenki számára elérhető) szociális segítő tevékenységet végeztünk. Hetente egy délután a Budapest XI. kerület, Fraknó u. 32. szám alatt fogadtuk a rászorulókat, akiket szükségletük szerint elláttunk ruhaneművel, tisztálkodó eszközökkel, uzsonnával. Igény szerint szociális információval, valamint életvezetési tanácsadással is támogatni kívántuk a hozzánk fordulókat. Ezt a szolgálatot – helyiség hiányában  – jelenleg nem tudjuk folytatni.

A gyülekezeti tagok, ismerősök, valamint a környék lakói által hűségesen hozott adományokkal – pékáru, tartós élelmiszer, konzerv, gyümölcs, gyógyászati segédeszközök – a Bocskai úti bejáratunk mellett található „Márton ládája” adok-kapok ételdobozunkba helyezve tudunk a rászorulókon segíteni. Erre a célra adományokat a lelkészi hivatalban is köszönettel fogadunk.

Segítségre szorulókról vagy törődést igénylő idős testvéreinkről kérjük értesítsenek minket a lelkészi hivatalon keresztül. Látogatást igénylő betegek jelentkezését is szeretettel várjuk.