Kelenföldi Evangélikus Gyülekezet - Hol vagyunk

2017. szeptember 3. Hirdetés

2017. szeptember 3.                        Szentháromság ünnepe u. 12. v.

1. Keresztelés

– Az elmúlt héten megkereszteltük Varga-Asztalos Benedek kistestvérünket. Isten áldása kísérje a megkeresztelt gyermeket szeretteivel együtt!

2. Alkalmaink

– Holnap délelőtt 10 órakor bibliaórát tartunk a gyülekezeti teremben, este 19 órakor pedig a fiatal felnőttek (FIFA) évkezdő alkalma.

– Csütörtökön 18 órától imaóra a gyülekezeti teremben, 19 órától énekkari próba a tanácsteremben. Az énekkar közössége szeretettel várja az új tagokat is.

– Pénteken, 19 órától Középkör a gyülekezeti teremben.

– Október első szombatján, 7-én kirándulást szervezünk a Reformáció egyik neves városába, Sárvárra. Részletek az iratterjesztésből elvihető szórólapokon. A kirándulás jelképes összegbe kerül, 2.000,- Ft/fő. Jelentkezni a kihelyezett íven lehet.

– Hívjuk és várjuk a 12, illetve annál idősebb gyermekeket konfirmációi órára. Az első óra szeptember 19-én, kedden lesz.

– Hónap második keddjén, szeptember 12-én kismamakört tartunk a gyülekezeti teremben.

3. Iratterjesztés

– Szeretettel ajánljuk az Evangélikus Élet legfrissebb számát, és egyéb kiadványainkat.

4. Offertórium

– A múlt vasárnap perselypénze Farkasréten 9.785,- Ft, Kelenföldön pedig 32.700,- Ft volt. Ma országos gyűjtést tartunk az ifjúsági munka támogatására. Isten áldása legyen az adakozókon és az adományokon egyaránt!

A hét igéje:

A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el. (Ézs 42,3)