Kelenföldi Evangélikus Gyülekezet - Hol vagyunk

2017. június 4. Hirdetés

2017. június 4. Pünkösd ünnepe

1. Esküvő
– Tegnap fogadtak egymásnak örök hűséget templomunkban Blága Brigitta Renáta és Drnecz Tamás testvéreink. Isten áldása kísérje őket közös életútjukon!

2. Keresztelés
Szintén tegnap templomunkban kereszteltük Zentai Dániel kistestvérünket. Isten áldása kísérje a megkeresztelt gyermeket szeretteivel együtt!

3. Temetés
– Az elmúlt héten kísértük utolsó földi útjára Rózsás Lászlóné sz.: Vezér Gabriella (†86), Juhász Sándorné sz.: Győri Mária (†87) és dr. Madarász Gyula (†89) testvéreinket. Boldogok a halottak, akik az Úrban haltak meg.

4. Alkalmaink
– Holnap Pünkösdhétfőn 8 órakor, 10.30-kor, Farkasréten pedig 9 órakor tartunk istentiszteletet. 9.30-ra várjuk Bocskai úti templomunk karzatára mindazokat, akik a holnapi 10.30-as istentisztelet örömzenéléséhez szívesen csatlakoznának.
– Hétközi alkalmaink szokott rendben lesznek megtartva.
– Pénteken 16 órától a Kisifi, a Középkör pedig 19 órától tartja évadzáró alkalmát a gyülekezeti teremben.
– Szombaton de. a Fiatal felnőttek és a Kisifisek együtt megtekintik a reformációhoz kapcsolódó Ige-idők című kiállítást a Nemzeti Múzeumban. Aki esetleg szívesen csatlakozna, bátran tartson velünk! Találkozás a múzeum előtt 10 órakor.
– Este 18 órakor pedig újra Orgonaünnep lesz templomunkban ízelítőt adva a reformáció zenei örökségéből. A hangverseny ingyenes! További részletek a kijáratnál találhatók a kihelyezett szórólapokon.
– Jövő vasárnap közös, családi, tanévzáró istentiszteletet tartunk délelőtt 10(!) órakor, amit gyülekezeti piknik követ a templomkertben. Aznap csak egy(!) istentiszteletet tartunk Kelenföldön, melyre már most nagy szeretettel hívunk és várunk mindenkit! (A piknikre felajánlásokat szívesen fogadunk.) Farkasréten a szokott időpontban, 9 órakor lesz istentisztelet.
– Már most hirdetjük, hogy a nyár előtti utolsó presbiteri ülés, június 13-án 18 órától lesz a tanácsteremben.
– Idei nyári hittantáborunkat június 19–23. között tartjuk. Jelentkezni – korlátozott számban – még ma (utoljára) a kijáratnál található íven lehet.

5. Iratterjesztés
– Szeretettel ajánljuk az Evangélikus Élet legfrissebb számát és egyéb kiadványainkat.

6. Offertórium
– Köszönetet mondunk a múlt vasárnapi perselypénzért, mely Farkasréten 15.500,- Ft, Kelenföldön pedig 37.210,- Ft volt. A mai vasárnap offertóriuma gyülekezetünk céljait szolgálja. Isten áldása legyen az adakozókon és az adományokon egyaránt!

A hét igéje:
Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura. (Zak 4,6)